Zénó egy szép napon arra ébredt, hogy szeretne jót tenni az emberekkel. Szeretne boldogságot vinni az emberek életébe. Hisz ő mindenkit szeret. Majd a gondolata elhatározásra is jutott.
Felhívta a barátait és megkérdezte, hogy kell-e valakinek segíteni bármiben is, szüksége van-e valakinek akármire is. Persze, hogy kellett a segítsége. Ő rohant is boldogan.
Egész nap tette a jót, segített a rászorulókon, adakozott akinek kellett és meghallgatta akinek arra volt szüksége. Az arca csak úgy ragyogott egész nap.
Este hullafáradtan, de boldogan feküdt le. Lelkét melegség öntötte el, hisz rengeteg emberen segített. Nyugodtan hajtotta fejét álomra. Álmában meglátogatta őt az Úr. Megdicsérte a remek napért, hogy mennyi embernek tudott segíteni. De - tette hozzá -, volt egy óriási hibája. Nem érezte az Úr, hogy mindezeket szívből csinálta. Azt tudta, hogy a jó szándék vezette egész nap, de sajnos önmagáért tett mindent. Végül közölte vele, hogy amit tesz, azt szívből tegye, ne önmagáért és sokkal több szeretettel, különben semmi értelme, hogy jót cselekszik. Több millió ember él, aki csak színből teszi a jót, de az Úr nem akarja, hogy Zénó is úgy tegyen.
Reggel Zénó kába fejjel kelt fel. Megértette az álmát. Értette, hogy miért kapta ezt az üzenetet. Csak önmagáért segített előző nap az embereken. Hogy őt felmagasztalják. De ezt szívből tette, és a végén már elhitette magával, hogy szeretetből teszi. És megfogadta, hogy többé nem önmagáért fog segíteni másokon, hanem az Úrért.

Ülsz egy homokos parton és nézed a gyönyörűen hullámzó tengert. Közben arra gondolsz, milyen jó is, hogy itt vagy. Milyen jó, hogy most nem a munkahelyeden ülsz a poros irodádban, és a képernyőt bámulod, amitől a szemed állandóan begyullad. És nem kell telefonokat felkapkodni és fél percenként más emberrel beszélni.
Nem kell. Most semmit sem kell csinálnod. Csak élvezni a szabadságot, ami megadatott neked. És ez sem mindennap fordul elő veled, hogy elküldenek kereken három hét szabira! Ez igen! - mondod örömmel. Ez megjár neked. Annyit dolgoztál egész évben, annyit fáradtál és tettél a cégedért, mint senki más. Mondhatnám,  betegesen sokat dolgoztál, szinte csak a munkának éltél.
De most végre élvezheted a jutalmad, amit megérdemeltél.
Szóval, ülsz a homokos parton, és vidáman bámulod a kéklő tengert. Majd egyszerre, mint a villám - nem is tudod, hogy honnan -, az agyadba vág egy gondolat: a cég senkit sem szokott elküldeni ilyen hosszú időre szabira! Hirtelen talpra állsz, és futásnak eredsz az apartmanod felé, ami, ugye mondanom sem kell, hogy közvetlenül a parton állt. Berohansz a házba és meg sem állsz a telefonig. Gyorsan bepötyögöd a számokat, majd beszélni kezdesz az ismerős hanggal. Sajnos bejött a gondolatod. A cég nem szünidei utat szerzett neked, hanem búcsúutat.
Rettenetesen elszomorodsz. Lógó orral kiballagsz a partra, leülsz a homokra és belebámulsz a nagy kék semmibe…
…Mintha telefoncsörgést hallanál, de nem vagy biztos benne. Az a valami csak csörög, makacsul egyre csak csörög…
Aztán hirtelen kinyitod a szemed. Amire először ráesik a tekinteted, az a fal. A fehér fal. Akkor már tudod, hogy hol is vagy. Tudod, hogy csak álom volt az egész. Egy nagyon rossz álom.
A cégednél bemész a főnöködhöz, és minden bátorságod összeszedve érdeklődsz magadról. Egész pontosan arra vagy kiváncsi, hogy milyen a munkád, jól végzed-e, milyen embernek tartanak a kollégáid. De meglepődve tapasztalod, hogy az ég világon nincsen veled semmi baj. Nagyon jól dolgozol, remek a teljesítményed, és a jövőben is számítanak rád.
Elégedetten mész az irodádba. Csak ezt akartad hallani. Majd nyugodtan és vidáman végzed a munkád…
…Hullafáradtan pakolsz össze a műszak végén, mivel másnap szombat lesz. Épp kapcsolod ki a gépet, amikor főnököd megjelenik az ajtóban. Majd közli, hogy nagyon-nagyon megvan elégedve veled, ezért jutalmul eltölthetsz három csodaszép hetet a floridai tengerparton…